Devizahitelek: meghozta a nagy döntést az Országgyűlés (2014.11.25)

2014.11.25

MTI, Portfolio

Az Országgyűlés kedden a kormány javaslatára elfogadta azt a törvénymódosítást, amely a jövő év elejétől automatikusan forintosítja a deviza, vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződéseket. Elfogadták az ügyfelek tájékoztatásáról és a hitelek jövőbeni kamatozásáról szóló fair banki törvényt is.

 

Elfogadták a forintosítási törvényt


A képviselők 116 igen szavazattal, 38 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá Trócsányi László igazságügyi miniszternek az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló javaslatát. A forintra átváltott hitelek referenciakamathoz, a három hónapos budapesti bankközi kamatlábhoz (BUBOR) kötött hitelek lesznek, vagyis nem fix kamatozásúak. Az átváltási árfolyamot a június 16. és november 7. közötti jegybanki devizaárfolyam átlaga, vagy az MNB november 7-én jegyzett hivatalos devizaárfolyama közül választják ki az adósoknak kedvezőbbet választva. Ez alapján a svájci frank esetében 256,47 forintos, az eurónál 308,97 forintos, a japán jennél pedig 2,163 forintos árfolyammal számolhatnak az érintettek.

 

Elfogadták a fair banki törvényt

Elfogadta a fair bankokról szóló törvényt is az Országgyűlés kedden. A képviselők 115 igen, 13 nem szavazattal, 25 tartózkodás mellett támogatták a kormány javaslatát. A törvény szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket, valamint egyebek mellett szabályozza a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást. Érinti a hitelszerződés módosítására vonatkozó rendelkezéseket, a hitelszerződés fogyasztó általi ingyenes felmondására irányadó szabályokat, a deviza alapú hitelekre vonatkozó speciális rendelkezéseket, valamint az új szerződéses feltételekre vonatkozó átállási szabályokat. Az előterjesztő Trócsányi László igazságügyi miniszter korábban arról beszélt: a cél, hogy szélesítsék az átlagos magyar fogyasztók védelmét.

 

Íme a menetrend